2009. december 30., szerda

Karácsony

Első karácsonyunkról csak néhány sort írok! A várakozásokat teljesen felülmúlta. Egyrészt a karácsonyfa - amiről hosszas dilemma után úgy döntöttünk, nem rakhatjuk a földre, mert biztosan szétszeded -totál hidegen hagy! Néha meg akarod fogni, de akkor látványosan "jujjogunk", hogy ez mennyire szúr, és akkor nevetve elveszed a kezed! Az égősor, amiről azt hittem egész nap bámulni fogod, szintén nem érdekel. Azért magam miatt vettem idén egy újat!
Az ajándékok viszont, amiről azt gondoltam, nem nagyon fognak még meghatni, nagyon nagy sikert arattak! Mindegyiknek iszonyúan örültél, el sem akartad hinni, hogy ez mind a tiéd. Azóta is ezek a sláger-játékok!
Már hetek óta készülök erre a bejegyzésre, mert ahányszor meghallom a következő zenét, összeszorul a gyomrom:


2009. december 21., hétfő

Újabb tudományok

Megint csak ismételni tudom magamat, apukád 2 újabb dolgot tanított meg neked!
Már több szót is megpróbálsz utánunk mondani, de ami eddig a legjobban tetszett nekünk, az a "hapci"! Annyira édesen próbálkozol kimondani, mi magunk is meglepődtünk, milyen szépen sikerült. Sajnos az elsőt nem sikerült felvenni, pedig az tökéletes volt, de ez sem rossz:



A másik dolog ennél sokkal fontosabb. Megtanultál szabályosan és biztonságosan lemászni az ágyról! Csak néhányszor kellett apának megmutatnia, hogyan kell, és pár nap alatt megtanultad a technikát!




Nagyon-nagyon büszke vagyok rád! Remélem most már sűrűsödnek a bejegyzések, mert az azt jelenti, hogy újabb fontos dolgokat tanultál meg!

2009. december 19., szombat

Pancsi

Nagyon szeretsz fürdeni, de csak akkor, ha apa is veled lubickol! :) A felvételen jól láthatóak a hurkák, a zsírpárnák, a lógó cicik. Nekem nagyon tetszenek! :)
És íme egy újabb dolog, amit apa megtanított neked!

2009. december 14., hétfő

9 hónap

Megint eltelt egy hónap, pedig még alig tértem magamhoz a 8. hónap óta!
A súlyod elérte, és icipicit meg is haladta a 10 kg-ot, magasságod kb. 74 cm. A nappali alvás kicsit rendeződni látszik, 2-szer alszol napközben, általában kb. 3-3,5 órát összesen. Éjjel többször ébredsz, de már kezdem megszokni (így 9 hónap alatt nem is csoda).
Szinte bármiből végtelent tudsz enni!

A legnagyobb dolog ebben a hónapban nekünk az, hogy megmutattad, hogy tudsz te mászni is, ha nagyon akarsz, de minek az! :)



Nagyon sok új dolgot megtanultál a mozgásfejlődésen kívül is! Pár hete még tudtál pogácsát sütni, de mivel nem gyakoroltuk eleget, az már nem megy annyira. Viszont most már tudsz integetni. Ezt igyekszünk minden elalvás előtt reprodukálni, hogy megmaradjon a tudomány!



És ami mostanában a legjellemzőbb, az a beszédfejlődés. Ha be akarnám mutatni, mennyit beszélsz egy nap alatt, folyamatosan kameráznom kellene. De amint meglátod, hogy felveszlek, vagy csak figyellek, azonnal el is némulsz. :( Azért egy-két jellemzőbb "mondatot" sikerült elkapni:




És végül néhány fénykép az én 9 hónapos nagy, okos, ügyes és nagyon rossz kisfiamról:

2009. december 9., szerda

Száguldó vipera

A múltkori bejegyzés óta sokat haladtunk előre, szó szerint is! A járássegítő végre elnyerte funkcióját! Szinte szaladsz utána (mert még mindig nem jöttem rá, hogyan kell lefékezni, talán nem is lehet)! A videón nem látszik, de már meg is tudod fordítani, ha áthatolhatatlan akadályba ütközöl.

2009. november 28., szombat

Játékok

Megoszlanak a vélemények a drága FP játékokról. A mi véleményünk is megoszlik. Van, hogy órákig eljátszol ezekkel a méregdrága csodákkal, máskor meg csak a távirányító, a telefon, a műanyag palack érdekel.
Ezt próbálom ezzel a videóval is alátámasztani. Kicsit hosszú lett, de megint nem volt szívem a legaranyosabb részeket kivágni, és minden mosolyod olyan aranyos!


2009. november 10., kedd

8 hónap

Már 8 hónapos vagy! Hihetetlen gyorsan repül az idő. Egy kis helyzetjelentés:
Súlyod jelenleg 9,5 kg, és már 72 cm magas vagy! Fogaid száma nem változott, illetve ha változott is, nem engeded, hogy megnézzem.
Mindenhol felállsz, lépegetsz, fordulsz. Nincs egy perc nyugtunk se. Viszont kezdesz megtanulni egyre ügyesebben esni, már csak az esetek 50%-ában koppan a buksid a padlón.
A babakocsis séták új értelmet nyertek. Amint beülsz a kocsiba, néma csendben nézelődsz, egy panasz-hangot nem hallani.
A "szilárd" étkezések száma néha már eléri a 4-et is, de a 3 szinte mindig megvan. Már kaptál joghurtot is, nagy kedvenc lett egyből. Azért a gyümölcsök még mindig jobban csúsznak a főzelékeknél, de mindent megeszel, amit adok, még ha fintorogva is.
Minden érdekel, rettentő kíváncsi vagy! Mindenhol ott kell lenned, ahol történik valami, a konyhai műveleteket is hosszú percekig nézed.
Az alvások száma és időtartama igencsak lecsökkent, 2 napközbeni alvás maradt, összesen kb. 2 óra. Az éjszakák nehezek, sokszor ébredsz, még nem tudtam megfejteni, mi az oka. Többször aludtál mostanában köztünk, leszorítva mindkettőnket.
Mindezen nehézségek ellenére egyre imádni valóbb vagy, még mindig nem tudunk betelni veled! Egész nap nézlek, és még mindig alig hiszem el, hogy megadatott nekünk ez a boldogság! Nagyon szerencsések vagyunk, hogy vagy nekünk! :)

2009. november 6., péntek

Különleges kapcsolat

Nagyon szeretsz engem, jól érzed magad a közelemben, én etetlek, pelenkázlak, altatlak, én kelek hozzád éjjel.
Mégis van egy más, különleges kapcsolat közted és az apukád között. Ő is etet, pelenkáz, fürdet, és ha kell, segít éjjel, de van egy sajátos nyelvetek emellett, amit én nem érthetek.

Amikor apa hazajön a munkából, általában a lépcsőházban várjuk. Amint meglátod, majd' kiugrasz a kezemből örömödben. Hiába voltál előtte álmos, nyűgös, éhes, ilyenkor nem számít, ilyenkor csak apának örülünk. Aztán jöhet a játék, a kacagás, ilyenkor nem lehet aludni!
Velem is szoktál játszani, nevetgélni, de meg sem közelíti az apával töltött idő hangulatát. Birkóztok, huncutkodtok hihetetlenül jókedvűen.

Apa alig várja, hogy reggel legyen, és hogy munkába indulás előtt még birkózzatok egyet a nagy ágyban. Alig várja, hogy hazaérjen, és még ébren találjon, hogy a délutáni alvás előtt még adhasson egy puszit. Délután pedig ameddig csak lehet, játszotok, sétáltok, nevetgéltek.

Én meg csak nézlek benneteket, és minden alkalommal könnyeket csal a szemembe az a szeretet, amit nap mint nap látok! Egyáltalán nem vagyok féltékeny, inkább örülök, mert neked van a világon a legjobb apukád! :)))

2009. november 4., szerda

Az első néhány ingatag lépés

Még kapaszkodva, de már próbálsz sétálni! Nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar elkezdődik.

2009. október 30., péntek

Időhiány...

... mert sajnos ebben szenvedek! A folyamatos ácsorgás mellett nem hagysz nekem időt írni, úgyhogy most nem tudok új hírekkel szolgálni.

2009. október 20., kedd

Álldogál

Kicsit elhamarkodtam a legutóbbi bejegyzésben, mikor azt írtam, a felállás még nem mindennapos. Tegnap először felálltál a kiságyadban, és onnantól nincs megállás. Ahol csak tudsz, próbálkozol. Sokszor még elcsúszik a lábad, vagy nem jó a logisztika, de hamarosan nem tudok akadályt állítani eléd! :) Az alábbi felvétel a 3. bemutató volt, azóta sokat ügyesedtél, de nekem ez a videó tetszik a legjobban.

2009. október 18., vasárnap

7 hónap

Egy kis helyzetjelentés következik, mivel 7 hónapos lettél. Jelenleg a súlyod stagnál, 3 hete 9100 gramm. Annyit mozogsz, hogy nem is csodálom, hogy nem gyarapodsz. Viszont nőttél, az biztos, mert megint le kellett cserélni a ruhatáradat. Apukád szerint hármunk közül neked van a legtöbb ruhád! (van benne valami)
Már 8 fogad van, az utolsó négy szinte észrevétlenül bújt ki. Éjszaka nyűgösebb voltál, sokszor velünk aludtál, de ezen kívül nappal nem tapasztaltam mást.
Nagyon gyorsan kúszol, ez már majdnem mászás, csak a karodat kellene kinyújtanod, de az nem akaródzik. Bizonyos esetekben már felülsz egyedül, de még azért támaszkodsz, kapaszkodsz. Mindenhová feltérdelsz, aztán, mint aki biztonsággal műveli ezt, nagyképűen "nullakezezel", és sokszor sajnos arcraesés az eredménye. :( Néhányszor már felálltál, de azért ez még szerencsére nincs napi szinten, szóval egyelőre nem kell aggódnunk! :)
Nem mondhatnám, hogy túlságosan szófogadó vagy, hiába szólok rád többször, akár erélyesen is, hogy "Nem szabad!", nem veszel róla tudomást, mosolyogva folytatod a tiltott tevékenységet. Nyitogatod a szekrényajtókat, húzogatod a fiókokat, belemászol a mosogatógépbe, ráncigálod a székeket, rágcsálod a vezetékeket, papírt eszel... szóval mindegy, csak ne a játékaiddal kelljen játszanod! :)
Az étvágyad hullámzó. Vannak olyan napok, amikor annyit eszel, hogy nem győzöm a szádba lapátolni, máskor meg nem akarod az időt evésre pazarolni.
Amikor az apa szót hallod, akkor egyértelműen keresed apukád tekintetét, szerintem ez már tudatos. Az anya szót még nem kapcsoltad össze velem, de ami késik, nem múlik.

Végül néhány kép:



2009. október 13., kedd

Sajnálatos balesetek

A mozgásfejlődés velejárója, hogy történnek (remélhetőleg csak) kisebb balesetek. Nem tudok mindig mindenhol ott lenni, nem vagy igazán "beszabályozva", így a veszélyesebb helyeken is gyakran megfordulsz. Nagyobb baj még szerencsére nem történt (lekopogom), de napi szinten ütközöl az asztal lábával, amit egy alkalommal sikerült is megörökítenem. A reakció már nincs meg, mert azonnal eldobtam a gépet! (Kisebb sírás, gyors vigasztalás, játék tovább jókedvűen...)

2009. október 11., vasárnap

Imádjuk a Sinlacot!

2009. október 7., szerda

Véletlen nosztalgia

Most találtam meg a telefonomban az alábbi kis videot (nem a legjobb minőség, de mit várunk egy telefontól):



A felvételen néhány órás vagy csupán, ama ritka pillanat egyike volt ez még a kórházból, amikor véletlenül ébren voltál. Annyira félelmetes, milyen pici voltál, az ujjaim hosszabbak, mint a kis buksid! :))) És az az ásítás 0:46-nál!!! :)))

2009. szeptember 18., péntek

A kis kommandós

Már nagyon ügyes és gyors vagy! Lassan át kell rendezni picit a lakást, mert veszélyben vannak a dolgaink és a fejecskéd is! :)

2009. szeptember 10., csütörtök

6 hónap

6 hónappal ezelőtt minden megváltozott!
Néhány képpel illusztrálnám a változásokat!




És mivel nem lehet betelni veled...


2009. szeptember 5., szombat

Kúszás

Hihetetlen gyors mozgásfejlődésen mentél keresztül az elmúlt pár hétben. Már kúszol. Határozottan, célirányosan a játékok irányába. Néha pedig nem a játékok, hanem az ásványvizes palack, a távirányító, vagy apa holmijai felé!

2009. augusztus 23., vasárnap

Oda-vissza

Alig ocsúdtunk fel a hasról hátra fordulás okozta meglepődésből, már meg is örvendeztettél bennünket a hátról hasra fordulással. Ez már komolyabb próbatétel volt, de kis gyakorlás, és tökélyre fejleszted. És nem mellesleg már a térdelés, négykézláb is egész jól megy, bár még csak rövid ideig. Természetesen ezt is megörökítettem:

2009. augusztus 20., csütörtök

Átfordulás

Végre, végre!

Eddig kétszer sikerült a hasról hátra fordulás, de sosem voltunk szemtanúi. Mindig a kiságyban produkcióztál, és már csak a végeredményre értünk oda.
De végre megtiszteltél minket, és megmutattad, hogyan is csinálod. (aug. 17.)

2009. augusztus 19., szerda

Anikó és Laci esküvő

Az esküvőn nem vettél részt aktívan, mert nem akartam, hogy végigkiabáld a szertartást, de a fényképezkedésre már elvittünk.










2009. augusztus 18., kedd

Keresztelő

A keresztelőről (aug.9.) röviden, inkább képekben írnék.

Majdnem elkéstünk. Már mindenki csak ránk várt, mert kicsit elbénáztam az időt. De 2 perccel a kezdés előtt beestünk!



A keresztszüleid Jucus és Peti, aki miatt a keresztségben a Péter nevet kaptad, így a keresztény neved: Péter Botond Gyula Péter! :)))





A szertartáson végig nagyon jól viselkedtél, a hangodat sem igen lehetett hallani. Nem is csoda, mivel Judit nyakláncának ízlelgetése teljesen lefoglalt! :)



Huncut tekintettel figyeltél, mint aki tudja, mi következik hamarosan.



A szenteltvíz sem igazán zaklatta fel a nyugodt lelkivilágodat, a pap bácsi meg is kérdezte: "Mindig ilyen jó ez a gyerek?". Apád rögtön rávágta: "Hibátlan!". A pap bácsi egyből tudta, mi itt az ábra, és csak ennyit szólt: "Tiszta apja!" :)



Ezután már kezdted megunni, hogy nem történik semmi, de akkor jött a felmentő-sereg, a gyertya. Az mindennél csodásabb volt.



Hazafelé úton pedig kipihented a fáradalmakat, és rákészültél az ünnepi ebédre, ahol a család ajándékokkal halmozott el.




save

2009. augusztus 10., hétfő

5 hónapos

Már 5 hónapos vagy. Sokszor elgondolkodom rajta, miért érzem úgy, hogy a születésed ezer éve volt, amikor ez az 5 hónap ilyen gyorsan elrepült. Valószínűleg az a magyarázat, hogy a szülés nem olyan kellemes emlék, mint az azóta eltöltött boldog órák, mosolyok, pancsolások, dumálások...







save

2009. augusztus 8., szombat

Kukacka

Mostanában így szeretsz nézelődni:




save

2009. augusztus 7., péntek

Papával és mamával

Szintén Balaton, mert nekünk a Balaton a Riviéra! :)


2009. augusztus 6., csütörtök

Balatoni minitali

Réka és Dani meglátogatott minket Balcsin! Végre Daninak is jó volt a kedve, pancsoltatok is egy nagyot a medencében!





Csoportkép is készült:





save

2009. július 30., csütörtök

Barátság az almával

Már egész jól megy! :)

2009. július 23., csütörtök

Az első fogacska

Meglepődve vettem észre, hogy a várva várt első fogacska - amire még úgy gondoltam heteket kell várni - már ki is bújt.





















A doktor néni megengedte, hogy elkezdjünk megismertetni a gyümölcsökkel.
Elsőként az almát választottuk, ami kifejezetten ízlik neked. Remélem ilyen lendülettel haladhatunk majd tovább.
Képek az evésről majd egy későbbi bejegyzésben.

Balatonozás

A hétvégén a Balatonnál nyaraltunk. A fürdés sem maradhatott ki:

Láthatóan élvezted, de legalábbis nem láttam jelét az ellenkezőjének. Így is kaptunk megbotránkozó megjegyzéseket. A fél Balaton-part az én anyai felelőtlenségemen csámcsogott. De lepergett rólam... mondjuk...

Még néhány kép:















Aztán hazafelé meglátogattuk Csilláékat Bonnyán (ők itt nyaraltak épp), itt is eltöltöttünk két kellemes napot!