2009. március 30., hétfő

Március

Az első pár hét röviden:

Az első napok azt hiszem a beetesés jegyében teltek! Eljátszottad az angyali kisfiút, aki csak eszik, alszik, és nincs semmi gond vele. Apa többször kérte, hogy várjuk már meg, hogy sírj, mert el sem hiszi, hogy gyerekből vagy! :)

Aztán kb. 1 hét után elkezdődött a való élet! Sokat fájt a pocid, emiatt nagyon szenvedtél, sírdogáltál, nyögdécseltél. Próbálkoztunk ilyen-olyan gyógyszerrel, tornával, masszírozással, dehát nem igazán javult a helyzet eddig!

Minden elvem ellenére velünk alszol a nagyágyban éjjel. Valahogy jobban érzed magad nálunk, és én is nyugodtabb vagyok, ha érzem a lélegzeted! Sokszor órákig alszol a mellkasomon.

A szopizás a lételemed. Ennél állandóan. De nem csak az evésre használod a cicimet, hanem megnyugodni, elaludni is segít, és néha "csak úgy" is kéred! :) De nem bánom! Amikor szükséged van rám, én itt vagyok! Azt hiszem, egyelőre még én vagyok érted, és nem te vagy miértünk! De ez így is van rendjén. Majd ha megöregszünk, remélem te is gondoskodsz rólunk! :)

Teszek fel pár képet az első 3 hétről:


Négy naposan


Egy hetesen

8 naposan


Apával


Alvós


Néha cumikázol is


Kollázs a'la Apa

2009. március 10., kedd

Születésed

Megérkeztél közénk édes kisfiam! A világ legszebb kisfia vagy, mondanom se kell! Nézzük át röviden, hogy zajlott a csoda!

Születésed rövid összefoglalása:

Vasárnap gyanús fájásaim voltak, rendszeresek, 10 percesekig jutottunk el, aztán egyszer csak abbamaradtak! Aztán hétfőn semmi fájás, de egy darab se!!! Este még mondtam is apának, hogy nyugodtan megihat egy sört, mert biztos nem megyünk! Aztán 9-kor elkezdett folyni a magzatvíz! De nem kicsit! Leértünk Pécsre kb. 11-re, ahol kiderült, hogy a kiskönyvemet otthon felejtettem! A Biblia ilyenkor!!! Úgy hozták utánunk Jucusék!

Az ügyeletes orvos megvizsgált, két ujjnyi nem kifejtett volt a méhszáj (ne kérdezd, hogy ez mit jelent), szóval kb. 10 óra vajúdást jósoltak. 1-2 óra sétálgatás után 2 ujjnyi kifejtett, hívták a fogadott dokinkat, dr. Várnagy Ákost. Még mindig nem adhattak EDÁ-t, mert nem volt elég nyitott a méhszáj, pedig pokolian fájt már. Én ugye nem döntöttem el előre, hogy fogok-e kérni, de abban a helyzetben nem bírtam volna ki nélküle.

Szóval még mindig sétálgatnom kellett 1-2 perces fájásokkal! Na ez volt a legkeményebb! Lépcsőztem apáddal legalább egy órán keresztül! Aztán beöntés! Majd apukád elmeséli a részleteket! :)

Szerencsére nyíltam, így 3-kor bekötötték az EDÁ-t és az oxitocint. De még kb. 3 óra múlva vártuk a szülést! 3:40-kor már úgy fájt, hogy sírni tudtam volna! Bejött a doki, és közölte, hogy szerinte négyre megleszel! A következő fájás már tolófájás volt, és 3 fájás múlva - 10 perc - a kezemben tarthattalak végre!!! A legnagyobb boldogság volt eddigi életemben!

Nehezen ment a vége, kiabáltam is kicsit, valami olyasmit, hogy: "Neeeeem bírooooom!!!", de nem volt vészes a hiszti. Azért a doktorbácsinak rá kellett segíteni a könyökével! Apád majdnem elájult, mikor látta, hogy rákönyökölnek arra a pocira, amire 9 hónapon keresztül úgy vigyáztunk, mint a hímes tojásra! :) 3:50-kor bújtál ki, 3530 grammal és 51 cm-rel!

A gátvarrás fájt egy kicsit, katétereztek is - kétszer aznap, és mivel nagyon sok vért vesztettem, elég gyenge voltam. Úgy éreztem magam, mint a harmatos lepkefing!

De mindenért kárpótolt, hogy végre kibújtál, állandóan együtt voltunk már a kórházban is! Az első pillanattól fogva imádlak! :)


Képekben:

Vajúdás a társalgóban

Vajúdás a társalgóban


Vajúdás a szülőszobán


Ekkor pillantottalak meg először

Az első ölelés


Mérlegelés


Együtt